Proč odvracíš se, o Slabá? (Czech)
Znám chvíle úzkosti, když hladiny duše, zahoustlé zatížením, dech větru z pohoří Dálek mi svraští nervosním chvěním, květ slunce v nich roztříští v salvy bolestných jisker a žehů, a roztřese obrazy zahrad, jež do hlubin vyrostly z břehů.
Když z kráterů Západů zdvihne se popel a v řeřavém plání noc uhaslých hvězd a neznámých jiter mi do tváře vhání, a v příšerném rytmu, jejž skanduje předení umírajících rukou, mých myšlenek ztrhané lety, jak křídla krvavá tlukou
a v závrať mne rozhoupávají nad vlny tvůrčího zmaru, kam padají světy nenávisti a smutku a světel a tvarů, dějiny vykrvácených rodů, mlčení zakřiknutých duší, sny, které dřímou, sny, které září a sny, které tuší,
a všechny, které se nerozsvítily! Hodiny věčné a teskné, jež neudeřily! Dni, jichž ponuré svítání leskne se v nocích nestvořených sluncí, až vlající, jednou, jak svinuté prápory v rukou Nejvyššího se zvednou.
Proč odvracíš se, o Slabá, když blížíš se k rodnému prahu? Když z výparů dědičných lánů cítíš tajemnou vláhu, jež pozdvihla z prachu tvé snění? A zrak tvůj, bázliv a schýlen, proč svírá se v slzách před zardělým reflexem otcovských dílen?
Slyš hučení odvěkých moří pod blankytů ohnivou šíří! Protéká splavem tisíců duší a vře a jiskří a víří a šlehá! K pochodu tvému píseň! Od břehů věčna se slívá a z jejího refrénu pozvání Nejvyššího ti zpívá! Uploaded by | Efraim Israel |
Source of the quotation | https://cs.wikisource.org/wiki/ Sv%C3%ADt%C3%A1n%C3% AD_na_z%C3%A1pad %C4%9B/Pro%C4%8D _odvrac%C3%AD%C5%A1_se,_ o_Slab%C3%A1%3F |
|
Mért fordulsz el, ó, Gyönge? (Hungarian)
A szorongást ismerem, mikor a lélek terheltség felverte vízszineit ideges ráncokba a Távolok hegysége szelei szedik, és bennük a nap szirmát fájdalmas szikrasortüzekre törik, s a kertképeket, mik a partoktól nőttek a legbenső körig.
Mikor a Nyugatok hamujuk s kráterük parazsa lángját, a kialudt csillagok s hajnalok éjét, az arcomba hányják, és haló kéz rokkasurrogtatását skandáló iszonyu dermedt vak ritmust a gondolataim bevérzett szárnyai vernek,
s az alkotó rontás hulláma fölé löknek a transzba, holva gyűlölet-, gyász- és fény- és formavilágok hullnak belezuhanva, elvérzett nemzetségek történelmei, megszeppent lelkeket csendjükbe rejtők, álmok, az alvók, álmok, a fénylők, és álmok, a sejtők,
és mind a fel nem világolt! Az órák, az örökök s örökre sírók, az el nem ütöttek! A napok, melyeknek komor hajnala villog megteremtetlen napgömbök éjeiben, míg egyszer, zúgó körökben, mint letekert zászlók a Magasságosnak kezében mindük a magasba szökken!
Mért fordulsz el, ó, Gyönge, ha már közel a szülői küszöb? Ha öröklött szántóid páráiban föl az a rejtelmes földnyirka ütött, mely álmodásod a porból emelte? És horgadva félve a szemed mért lábad könnybe ha szemközt az atyai műhelyek vöröslő reflexe remeg?
Halld öröktől való tengerek moraját azúrok tűzöve alatt! Ezernyi lélek zsilipén ront át és forr és szikrázva szalad és verdes! Dallam az indulódhoz! Az öröklétben mossa a partot, és refrénjéből feléd a Magasságosnak hívása harsog!
Uploaded by | Efraim Israel |
Publisher | Európa Könyvkiadó, Budapest |
Source of the quotation | Otokar Březina: Rejtett történelem |
Bookpage (from–to) | 9 |
Publication date | 1983 |
|