I.
Életeink gyászosak könny és panasz
Kaszinóból jött egyszer a nagy kamasz
idekint hó hullt a bármonstranciákra
nyirkos levegő szelelt tavaszra várva
de az éj beleremegve mint a rét
hallotta csillagtüzérség fegyverét
likőr- s borfoltos asztaloknál figyelték
kiürült poharak mögül részeg elmék
félpucér nők pávatoll és hajfonat
letargikusak akár az alkonyat
Volt valami nyomasztó a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
Ballagtam a Légiók hídján haza
fülemben dal vagy operaária
részegen a Moldván úszó bárkafényben
tizenkettőt ütött fent a dómban éppen
éjfél halálcsillag egem ablakán
e februárvégi nedves éjszakán
De valami nehéz volt a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
Kihajoltam megnézni mi van alant
le a mélybe öngyilkos árnya zuhant
de valami súlyos volt ott sírás rázta
szerencsejátékos árnyéka és gyásza
leszóltam szent ég ki maga mért van ott
bús hang felelt senki játékos vagyok
de mintha a bús valami néma volna
árny volt az de úgy meredt mint egy bitófa
zuhant le és belőlem a szó kitört
nem játékos ön! nem! öngyilkosjelölt!
Mentünk kéz a kézben mindketten megmenekülve
mentünk együtt éber álomba merülve
Košíře felé a városból kitörni
felénkintegettek éji legyezői
fütyülve buvára táncára szeszére
mentünk kéz a kézben nem beszélve
de valami nehéz volt a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
Benyitottam gyújts gázlámpalángokat
tegyük el holnapra kóbor árnyamat
mondtam uram van elég hely pokróc párna
de már nem volt ott a játékosom árnya
mi volt az szellem képzelgés látomás?
magam álltam ágyamnál és senki más
és volt valami nehéz a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
Leültem a könyvhalmazaimhoz ültem
hogyan hull a hó azt néztem elmerülten
hogyan fonnak koszorút a havazásban
pelyhek mániákusan nosztalgiásan
néztem szomjasan minden tűnő nüanszra
szomjasan árnyakba fúló sugarakra
szomjasan kígyók s álmok nevelte nőkre
szomjasan ifjúságukat temetőkre
szomjasan szép kiszámíthatatlanokra
szomjasan élvekre vérfestett habokra
szomjasan arra mi halálratapos
ami élet halál és iszonyatos
Mondtam magamban hagyd már az árnyakat
ásd be a múltheti újságba magad
ólombetűi libasorban osonnak
megpillantottam fényképét Edisonnak
legújabb találmányát hozta a lap
talárban ült mint egy középkori pap
Volt valami szép merész a levegőben
ami élet s halál örömére döbben
II.
Életeink roncsa égnek áll akár a nap
egyszer estefelé jött a gyorsvonat
Kanada és Michigan között robogva
tudomisénminekhíjják kenyonokba
üres peron várt az apró kalauzra
egyensapkája mélyen szemébe húzva
volt valami szép merész a levegőben
mi az élet s halál örömére döbben
Apja szénégető suszter és szabó
kupec odu- pince és padláslakó
nem volt maradása viszketett a talpa
ifjan elment honra vágyva s belehalva
Apám te aztán tudtad hogy mi a bú
ma csillag vagy villám vagy hamu
tudtad durva ember mindenütt akad
szabók favágók közt is találsz sokat
ismerted a csavargást az éhes éveket
szeretnék úgy mint te ifjan halni meg
de van valami nehéz a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
Nem tudom hogy van-e s hol van sírköved
maradt véredből egy posztumusz gyerek
nézd már Kanadában böngészi a könyved
nézd már előre örül az ügetőnek
nézd már olvas híres életrajzokat
lexikonokat régi eposzokat
nézd milyen hamar felnőtt lett s nem hiába
nem játszik már rákapott a kémiára
Kiskoromban én is hős voltam bizony
én is csiszoltam az agyam Darwinon
én is játszottam másoknál komolyabban
a szertárban fémet sósavval marattam
csináltam égőt indukciós tekercset
de hogy az a hárfázás az mire kellett
de hogy mért szerettem még a nyenyerét is
de hogy mért játszottam én tündérmesésdit
abból maradt valami a levegőben
szorongás mely életre s halálra döbben
Thomas neked nem volt mesterleveled
olvastad „A melankólia-elemek”-et
a szorongást szomorúságot szerelmet
Detroitban te is könyvek közt szerezted
tengeri utazásokról álmodott
kezdetleges laboratoriumod
utánakötötted tehervonatoknak
újságpapírból madárszárnyak lobogtak
Grand Trunk Herald! Vonaton a Hiradó!
Szedsz! Nyomtatsz! Árvíz! Tájfun! Szenzáció!
Tűzvész Kanadában és jávai hírek!
Vegyétek vigyétek négerek-fehérek!
Volt valami szép merész a levegőben
ami élet s halál örömére döbben
Kerekek közé ugrottál hirtelen
nem volt ott egy árva lélek senki sem
kisfiút húztál ki ült az ütközőn
életét mentetted meg te köszönöm
Nicsak műhelyben ülsz kaptafák között
mint a Vezuv minden gép tüzet köpött
mit lélegeztél be minden félcipőnél
apádtól nyugtalanságot örököltél
Hordár vagy jársz mindent házról házra hordva
egyszer csalódottan elmentél New Yorkba
bolyongtál az országnyi metropolisban
bármilyen munka jó lesz akárhol is van
talán kártyáztál ott whiskytől ázottan,
talán erőid javát elpazaroltad ottan
mégis volt valami vakmerőn szép ebben
ami élet s halál örömére döbben
III.
Életeink bűvösek akár a kör
azt mondta egy kalandor hogy ő kitör
langyos május volt lent állt a nap már mélyen
járókelőnk lecövekelt a Broadwayen
épp a West Union Telegraph előtt
vezérlőpultok csattogásában állt ott
talált ott a rikkancs egy nagy feltalálót
Ezer s ezer feltaláló tönkrement
nem siklott ki csillag egy sem odafent
minden ezernek van mit csinálnia
nem ez nem munka és nem energia
kaland ez mint tengert járni meg nem únva
bezárkózni egy laboratóriumba
minden ezernek van mit csinálnia
nem ez nem munka nem ez alkímia
Hány torony harangja zsong vasárnap ott fönt
telefonközpont halld hány telefonod csöng
Füleitek kihallgatnak szeretőket
csalókat akik részvényekkel törődnek
kaliforniai betörőt s a gyilkost
tudjátok Prágában ki nevet ki sír most
Dobhártyátokkal játszik a nagyvilág
villanyáramforrás lesztek legalább
phonomotorotoknak villanymadárnak
mik csillagokig szállnak s visszatalálnak
mint a kocamadarászhoz a sarokról
dicsőségtek hirdetve szemaforokból
öt órát alusztok naponta s elég
mint aki rulettel tölti életét
Jó ha mindig újra élsz s új mániád van
egyszer megfigyelted Pennsylvaniában
Baker ívlámpáját villámlott a szén
elszomorodtál mint tegnap este én
mikor készen lett regényem zárlata
mint kötelén végigment akrobata
mint anya gyermekét ha világra hozta
mint halász ha teli hálóit kihúzta
mint a szerelmes ha vágya célhoz ér
mint csata után a győztes hadvezér
mint a szőlőskert ha vége a szüretnek
mint a csillag hajnaltájt kihúnyni retteg
mint az ember ha árnyéka elveszett
mint Isten ha a teremtés elvégeztetett
mint Isten ha újat teremtene ujja
mint Isten ha teremthetnékje van újra
mindig lélegzeteivel melyeket
lefelé fordít mint teli kelyheket.
volt valami ellenállhatatlan ebben
ami élet s halál örömére döbben
Abban az évben október elején
fel-alá járni látott estefelé
laboratoriumod a Menloparkban
levelek s ajándékok között zavartan
ujjaiddal malmozgatva ezalatt
szénszálból sodortál nekünk madarat
azzal virrasztunk ma minden éjjel együtt
árnyát rémét éjnek azzal hessegetjük
álmodozó sétákra műlángokat
adtál cégérnek villámangyalokat
rózsát kávéháznak bárnak étteremnek
vízeséseket mik házfalon peregnek
rózsafüzért hidakra folyókon át
utcalányok fejére aureolát
koszorút a kéményre a gőzhajókon
könnyet hogy az emeletekről lefolyjon
városra mely ravatal kell hullnia
templomokra mindük téglamúmia
bárokra hol sekély lelkek füstölődnek
poharakba hol a bor hideg tükör lett
városra mely temető alélt mocsár
lelkemre mely lehangolódott gitár
melyen fények s álmok koldusa nyomasztón
játszom játszom sírva cserélgetve maszkom
szenvedéllyel mint egy trubadúr kóbor király
orgiavárosból neve Bálmorál
melynek kapujához álmaimban érek
vazallusaim és foglyaim kísérnek
vitustáncosok öldökléshercegek
tébolykonflisok pántlikás kerekek
ágyakból röpködő kimérák kavarta
szenvedélyek görcs harangszóval habarva
játszom szomjasan szép kiszámíthatatlanokra
szomjasan élvekre vérfestett habokra
szomjasan arra mi rádtör s eltapos
ami élet halál és iszonyatos
IV.
Életeink nem térnek vissza sosem
meghalunk tépett lampionoktól fényesen
mint a tiszavirág mint villámcsapások
már lámpafény száll fel falombokra hág sok
már a hóban is rezg villanyvezeték
már a fényallék kora közeledik
maholnap megröntgenezik lelkedet
meg a triászból maradt őslényeket
fut a mutató az idő dolgozik
maholnap minden sarkon lesznek mozik
maholnap az alternátorok forognak
rémálmát űzni hazárdjátékosoknak
már tapsolnak megfeszül minden izom
már a meghívottak előtt hajlong Edison
Gondolataid újra elkomorodtak
újra otthon ülsz nincsenek meghivottak
ezer s ezer feltaláló tönkrement
nem siklott ki csillag egy sem odafent
minden ezernek van mit csinálnia
nem ez nem munka és nem energia
kaland ez mint tengert járni meg nem únva
bezárkózni egy laboratóriumba
ezer ember él és nem kísérletez
nem ez nem munka tiszta költészet ez
Akaratod s egy kis véletlen vezet
hogyha elnökévé választ nemzeted
hogyha költő vagy ki költőket lefőzött
hogyha fecske vagy és elcsensz sok gyümölcsöt
a ruletten ha pénzed el nem veszett
a hetedik bolygót ha felfedezed
Ezer alma esett ezer hegyes orra
hogyan esik azt ki csak Newton szagolta
ezer ember volt már epilepsziás
de csak szent Pál látta amit senki más
a süketség ezer alakban jelent meg
de csak egy süket született Beethovennek
ezer őrültet szült már a földgolyó
de csak egy gyújtotta Rómát föl Nero
ezer találmánya van minden szezonnak
de csak egy ember született Edisonnak
Újra nemalvások újra kételyek
amit kézbe veszel megint égeted
jutától majomszőrtől kormos a pult
száraz pálmát hamvasztasz meg brácsahúrt
megint elővett a régi szkepszised
de hogy hamvasztani kell azt elhiszed
elégetni japán legyezőt sem átallsz
mit adott egyszer egy ismeretlen álarc
bál volt s akkor ott megismerkedtetek
próbálj emlékezni hogy ki lehetett
búcsúzol legyezőjétől illatától
égetni megint ni már a széle lángol
talán párka volt ő sorsod fonni párka
megint felhúzni a vekkert éjszakára
megint kémcsövek közt játszani Kolombuszt
megint szaladgálni hajkurászni bambuszt
megint bolyongani bejárni a földet
varázsanyaga után a legyeződnek
mint a mesében aranyhajszált kutatnak
mint a gyöngyhalászok moszatban matatnak
mint egy Krisztus kint a Via Appián
mint akit elbódított az ópium
mint a bolygó zsidó kint az utakon
mint egy anya jár temetőt kutatón
várva hogy lentről felszól halott fia
mint a leprásnak kell bolyongania
mint a remete keresi böjtben Istent
mint egy pogány isten ki halna szívessen
mint vak költő ki önmagát keresi
mint vándor ki az északi fényt lesi
mint a tébolyult ki az ítéletnapra vár
mint a gyerek ki fecskét kővel dobál
Braziliába küldtél embereket
Japánba is hol szép a magnólia
Havanába hol van még malária
meghalni mint misszionáriusok
szinte látom arcod amint mosolyog
lovon ülsz halálos bambuszfák alatt
helyettesed akadt mindjárt egy tucat
készítgetik már a cókmókjaikat
Mac Gowan ott csaknem két évig maradt
elindult az óriás Amazonaszhoz
végeérhetetlen ömlő áradathoz
gyilkos zúgók között gyakran evezett
gyakran üldözték halálthozó vizek
aranyláz késsel tört rá nem egy koma
visszament New Yorkba s ott veszett nyoma
Szeressünk-e téged célnélküli utazás
s titeket naptól ittas trópusi éjszakák
ti bánat-éjszakák s ti fények fényei
s miket elnyeltek a tenger mélyei
titeket kik oly vidáman haltatok
most lesztek igazi bambuszangyalok
emlékszem rátok de megint ki szipoghat
megint csak gyártani újabb kapcsolókat
megint csak a lombik fenekén kavarsz
megint csak csavarod az új légcsavart
öregszünk az idő már megállj-t kiált
találjunk fel még egy új alkímiát
öregszünk barátom nyolcvan éved hol van
de a zászlók most is mint cserkészkorodban
öregszünk barátom itt a nyolcvan éved
de még nem kell írni azt a sírbeszédet
még még látni árnyad élővé avat
még még elemezni lúgot és savat
még még vénen is lenni a bátrak bátra
önindítóval menni a másvilágra
még dalolni még pihenni mit neked
még kutatni még az asztráltesteket
meg nem látni még azt ami eltapos
és életben halálban iszonyatos
V.
Életeink csupa vigasz nevetés
egy éjjel íróasztalomhoz ültem és
egy nyomdaszagú képeslapon azonnal
hóval találkoztam meg az Edisonnal
jócskán éjfél volt és jócskán február
azon kaptam magam hogy szám monologizál
énem mintha borgőzzel volna tele
árnyékával beszél és az nincs vele
Mint egy refrén folyton ugyanaz a hang
lábujjhegyen kimentem kint vár a gang
előttem fénytakarók a messzeségen
mások ott már aludtak alattuk régen
pedig reszketett az éj lövések érték
ágyúzta a csillagos nehéztüzérség
azt figyeltem ütnek-e a toronyórák
meg az árnyékot a rakpartok lakóját
árnyát öngyilkosnak az már elveszett
árnyát utcalánynak ki vénecske lett
árnyát autóknak mik árnyakat gázolnak
árnyát kukákban turkáló csőlakóknak
árnyát egy púposnak ki hanyattesett
árnyát ragyásoknak kik lueszesek
árnyát meggyilkoltaknak kik ott osonnak
árnyai mögött bűnbánó gyilkosoknak
katonamundérok árnyékát sokét
szerelemlegyűrte iszákosokét
árnyát szentnek akit költővé avattak
árnyát minden szerelem nélkül maradtnak
bukott nő árnyát hulló meteorét
hercegnő félénk árnyát ha félrelép
volt valami elsöprő szépséges ebben
életvágy halálvágy minden elfeledten
Nő légy szép és bánatos jó éjszakát
ragyogóbb mint meteor láttuk a záporát
láttunk fülledt éjszakákon sugarastól
sok árnyatlan reflektort akár az ostor
csapdostak minket míg jött a szédület
agyő szemaforok Isten veletek
messze csábítotok mint bódító rózsák
itthagylak ti csillagok lelkem sok csókját
kertekben nekem fürdőt nyitottatok
sötét balzsamokat szekfűillatot
agyő fényrepülőgépszárnyak konok vad
kegyetlen gyönyörei Edisonoknak
olajkutak rakéták dicső erői
ti a földnek címtelen előkelői
agyő toronyból lehulló csillagocskák
agyő árnyak mik a rakpartot csikozzák
árnyai a gyógyíthatatlan időnek
édes árnyak mik az álmokból kinőnek
kéklő ég vetette árnyak nő szemében
csillagárnyak árnya tenger színeképpen
árnya szenvedélynek melynek nincs neve oka
árnyak szétfoszlók mint visszhang éjszaka
árnya sápadt opálszín arcnak merevnek
árnyéka meg nem született gyerekeknek
árnyak fiúkért imádkozó anyák
árnyak idegenben kísértettanyák
árnyak kéjeké mik özvegy álmát rontják
árnyak miket vetnek szellemek s a honvágy
Nő légy szép és légy kegyetlen jó napot
szebb mint könny mint esküd mint meteorok
szerelmem kivel jártuk a hegytetőket
nyomában csillagfészkeknek üstökösnek
agyő te ki szebb vagy mint az álmok vára
húzzuk fel megint a vekkert éjszakára
nézd a legtöbb ember napja éje békés
nem ez nem munka ez ábránd vers poézis
Újra álmodni liliomot keresve
újra ott ülni a Slaviában este
újra azt az obligát kévét kavarva
újra menni-akarva és nem akarva
éjjel újra álmatlanul forgolódni
újra hamvadjon el minden drága holmi
újra halljam zenéjét fojtott panasznak
újra legyen árnyéka e hazárdjátékos kamasznak
Életeink telnek mint az éj a nap
agyő csillag madár női ajakak
agyő meghalás ha itt a kikelet
agyő istenhozzád és istenveled
legyen jó az éjed legyen szép a nap
jóccakát
álmokat