Obrana zvuků českých (Czech)
Ondy pravil mi Němec: „Česká tvrda, drsnata řeč jest, Zvučky samé hromadí; někde ni hlásky nemá.“ Češtinu já hájil: „„Rozlíčné má stroje hudba, Jedny měkce, druhé rázně a mocně zvučí. Příroda též hory má příkré i řečiště plynoucí, Barvy své líčí světle i temně duha. Mocně mluví hrom i bouře; tichý jen šepce větříček, Chraplavě vrána krká: líbě slavíci pějí. Mé ucho rozličné zvuky po vší přírodě slýchá; V řeči naší je celá příroda obrazena. V ní se také s lahodou střídává drsnota někdy; Líný rozplývá se v samohlásky jazyk. Nezkažený cizotou vždy mluví Čech mužně a rázně; Slastiplná se rtů Češky, co med plyne řeč. Vlasti jen odcizený lopotí se po významu vhodném Svých myšlení; v ústech stále hatí se mu řeč; Češka samé jasné samohlásky zná, jako Vlaška; Temným ü neb ö usta si nestahuje. I měkké spoluhlásky tvoří, jíchž Němkyně nezná; Ty v řeči poskytují proměnu rozmanitou. Než jaková zvuček a samohlásek v češtině vládne Míra; tu, sousede, viz důkazy předložené. Zde vždy jenom jediná se střídá zvučka po hláskách; Viz to a nemluv nám, že tvrda řeč je naše. Chcešli zahanbiti nás, poukaž nám písně podobné V němčině své: a hned palmu podáme my jí.““ Uploaded by | Efraim Israel |
Publisher | ELTE BTK Szláv Fililógia Tanszék |
Source of the quotation | Cseh költők antológiája II. 19. századi költők |
Bookpage (from–to) | 72 |
Publication date | 2016 |
|
A cseh hangzók védelmében (Hungarian)
Mondá nékem a német: „Bíz’ a cseh durva, kemény nyelv, Mássalhangzók! Nincs sokszor egy árva vokál *.” Így védém a csehet: „Van sok zene, sok zeneszerszám, Van köztük lágy is, érczszavu, férfias is. Gazdag a természet bérczekben, gyors folyamokban, Fest a szivárvány is fényesen és komoran. Fennen szól a vihar, csak a szellő suttog a nádba, Krákog a varju a fán, csattog a tengelice. Mind az egész természetnek sokszínü a hangja, Rengeteg árnyalatát tükrözi mind a cseh nyelv. Olykor benne csikorgásokkal társul a kellem, Vígan nyújtózzák í-k meg az ú-k meg az á-k. Külbefolyástól mentes e nyelv s van benne karakter, Kellemesen mint méz ömlik a szájbul a szó, Mert a találó szót csak a külhoni űzi dadogva, Ő ki a nyelvet öli, ő ki kerékbe töri. Mint az olaszban, mind a magánhangzója e nyelvnek Fénylő: ü s komor ö nem csücsörít ajakat. Szép lágy mássalhangzóink nem tudja a német, Miktől változatos s színes a szó s a beszéd. Hogy milyen egyensúlyt tud a hangzók közt a mi nyelvünk, Arról, szomszéd úr, itt van a példa: e vers. Egy mássalhangzó követ itt mindenha vokálist **; Lásd be te is s ne papolj, hogy ‚de kemény a cseh nyelv!’. Hogyha pörölni akarsz mivelünk, hát rajta, mutass föl Ily német verset ***, és a tiéd a babér.”
................................................................................ * Vokál: vokális, magánhangzó. „Sokszor”: bizonyos szótagokban sőt egész szavakban, pl. zmrz-lina, smrt.
** Nem világos, mit ért ezen a szerző. Szó szerint, úgy látszik, ezt jelenti: “Itt mindig csak egy mássalhangzó (zvučka) következik a magánhangzók (hláska) után.” Hogy mindig csak egy mássalhangzó követ egy magánhangzót, az abszurdum, az még az olasz nyelvben sem igaz, nem hogy ebben a cseh versben. Minthogy ez a mondat a verset nyitó német vádra adott válasz, minden bizonnyal azt akarja mondani a szerző, hogy ‚ebben a versben egyetlen olyan szó vagy szótag sincs, amelyikben ne volna magánhangzó’. Ez persze nem bizonyíték arra, hogy egyáltalán nincsenek ilyenek a cseh nyelvben, pontosabban akkor sem volna rá bizonyíték, ha egyáltalán igaz VOLNA: mindjárt az első sorban két ilyen szótag is van, a TVR (tvr-da) és a DRS (drs-nata)... A lényeg itt a polemizálás, annak bizonygatása, hogy semmi ami cseh nem alábbvaló a németnél, sőt még sokkal jobb is nála; ez volt a cseh nemzeti újjászületés egyik vezérszólama. Érdekességként megemlítendő még, hogy Vinařický anyanyelve a német volt, csak gimnazista korában kezdett csehül tanulni.
*** T.i. időmértékest. Németül nem lehet időmértékes verset írni. Csehül lehet, elég jól, de nem olyan könnyen mint latinul és magyarul, és ennek oka épp az a sok mássalhangzótorlódás, amelyet a versbeli német kifogásolt. Az időmérték ezért a cseheknél megközelítőleg sem futott be olyan dicsőséges karriert, mint a magyar költészetben: nem sok ilyen vers született, és az időmérték hamar teljesen kihalt náluk. Az antik időmértékes verseket sem időmértékesen fordítják már csehre, hanem a szóhangsúlyokra alapítva – akárcsak a németek németre.
Uploaded by | Efraim Israel |
Publisher | ELTE BTK Szláv Fililógia Tanszék |
Source of the quotation | Cseh költők antológiája II. 19. századi költők |
Bookpage (from–to) | 73 |
Publication date | 2016 |
|